A fájdalom variánsai » Bábel (Babel)

Ha ki szeretnénk jelenteni Alejandro González Iñárritu rendező fent megnevezett, vagy más filmjének a műfaját, akkor hosszas gondolkodás és rengeteg lehetőség elvetése után arra a következtetésre jutnánk, hogy az alkotásainak a műfaja olyan “iñárritus”. A mexikói rendező képzeletvilága egyszerűen annyira egyedi, hogy érdemes lenne az előbb említett névvel elindítani egy új műfajt.

De térjünk vissza a legutolsó - egyben harmadik, valamint második angol nyelvű - alkotására, a Bábel - Babel (2006)-re. A rendezőtől megszokott érzelem- és látványvilág most Földkörüli útra invitál, hogy bemutassa, az emberi lény szenvedése milyen különböző és mégis milyen hasonló kulturális, nemi, és életkori szempontokat figyelve.

A 21 Grams - 21 gramm (2003)-al nemzetközi hírességgé vált rendező ezúttal egy sokkal mélyebb, sokkal nyugtalanítóbb alkotást tálal elénk. A világ 4 teljesen különböző csücskében játszódó történetben belepillantunk a japán fiatalok, a marokkói szegénység, az amerikai “normalitás” és a mexikói szinesség világába. Így a sztori és a felépített keretek már eleve gyanusak… a néző türelmetlenül várja a szálak koránt sem véletlen bogzódását.

A film címéből az ítélkező néző arra gondolhat, hogy a történet vagy a bibliai Bábel tornyánál megesett interlingvisztikai zűrzavar legendás sztoriját meséli el, vagy azon alapszik. Aztán amikor elkezdődik a film, a különböző népeket látva úgy vélheti, hogy az alkotás a jelenkor nemzeteinek nyelvi különbségei miatt fellépő konfliktusokról szólhat. Azonban a furfangos Iñárritu nem erről a közhelyről akar mesélni, hanem arról a nonverbális és szubjektív “bábeli meg-nem-értettségről”, amely mind nemzetközileg, mind társadalmi osztályok között, és főleg ezeken belül örökösen jelen van.

A Bábel - Babel (2006) fő vonalvezetője az a filozófiai elmélet, amely a pillangóeffektus néven híresült el. Eszerint minden és mindenki összefügg, vagyis a teória maximálisan kizárja a véletlenség és a banalitás létezését. Edward N. Lorenz kissé őrült kijelentése, miszerint “egy pillangó Pekingben tett szárnycsapása, akár tornádót is okozhat Amerikában“, arra mutat rá, hogy minden cselekedetünk globálisan befolyásolja a világot.

A többszálas történetvezetés a “21 grammos” káoszból egy olyan párhuzamosan egymás mellé helyezett világok képévé formálódik, amelyek tökéletesen illeszkednek egymáshoz és a mondanivalóhoz. S akkor itt jöhet a kérdés, vajon mi a mondanivaló? Az alkotás mélysége miatt nagyon nehéz válaszolni erre a kérdésre. De talán egy - korán sem kielégítő - válasz lehetne az, hogy mennyire is különbözően éljük meg a szenvedést: hisz valaki ordít a fájdalomtól, valaki ajkait összeszorítva legbelül éli meg. A szenvedés látványos valamint sokkolóan néma bipoláris képe fájdalmasan szíven üti a nézőt. Ezért is zseniális az a pillanat, amikor a naturalizmus határát átlépő meztelen japán lány jeleneténél - hihetetlenül - a zsebkendőnkhöz nyúlunk.

A közel két és fél órás Bábel - Babel (2006)-nek nincsenek főszereplői. Talán azért sem, mert a mű inkább egy impresszionista + naturalista művészi alkotás, mint egy szokványos film. Hisz amit kapunk, az egy nyers darabja a minket körülvevő valóságnak. A filmben ezért is hiába várjuk hogy Brad Pitt vagy Cate Blanchett esetleg a mexikói filmesek éke Gael García Bernal ott lesz legalább minden második jelenetben. Ők is csak - persze nem a hivatalos cast & crew-ban - epizódista szerepet kaptak. Az előbb említett két amerikai híresség egy egymástól - fiúk elvesztése miatt - elhidegült amerikai házaspár (Richard ás Susan) szerepét játsszák. Kapcsolatuk “felfrissítése” végett furcsa módon Marokkót választják rehabilitációs úticélként. Később ez a hely válik számukra a pokoli kiszolgáltatottág és a szubjektív tragédia helyszínévé.

A történet egyértelműen legszebb és talán a leglebilincselőbb alakja a süket-néma japán lány Chieko (Rinko Kikuchi). A tinédzser lány auditív-verbális sérelme mellett anyja halálát is feldolgozni kényszerül. Chiekot a kitaszítottságának és a személyes sérelmének fájdalma naturalista cselekedeteiben mutatkozik meg.

Másfelől a történet kiemelkedő személye Amelia (Adriana Barraza), a mexikói középkorú nő, aki illegális bevándorlóként bébiszitterkedik Amerikában. A szülők távolléte és fia esküvője miatt a gyerekeket magával “húrcolja” Mexikóba. Az aggódó és feldúlt Amelia másik fia, Santiago (Gael García Bernal) baklövése miatt hamar a félreértések labirintusának kiismerhetetlen járataiban találja magát.

És végül ott a szegény marokkói kecskepásztor család, akik a vadállatok elleni védelem és a gyermeki ostobaság furcsa ötvöződése révén a terror okozói lesznek. A kisebbik fiút, Yussef-et alakító Boubker Ait El Caid amatőr színész lenyűgözően játszik. A testvére életéért a rendőrök elé álló kisfiú szemében és rebegő szavaiban ég a szenvedés.

A szálak bonyodalmába a rendező - előző filmjeihez szokottan - rengeteg csavart belesző. Az első filmjéből az Korcs szerelmek - Amores perros (2000)-ből nem csak Gael García Bernal-ot hozta magával, hanem a mű nyomasztó és nehezen emészthető hangulatát is. Sokak számára ezért a film unalmasnak, vontatottnak, nyomasztónak és közhelyesnek tűnhet, habár koránt sem az. Azért érezhetjük mindezeket, mert a rendező nem megváltoztatni akarja az állandóan jelenlevő bábeli káoszt - hisz hogy is tudhatná -, hanem csak lemodellezi a hétköznapinak és egyszerűnek tűnő, de annál mélyebb történéseket.

Iñárritu még valakit áthozott az első nagy alkotásából, mégpedig a zeneszerzőt, Gustavo Santaolalla-t. A film internacionális volta miatt nehéz dolga akadt Santaolalla-nak. De szerencsére sikeresen áthidalta a nehézségeket, és egy olyan fantasztikus zenét alkotott, amiben a mexikói lant, a japán kulturális zene és az arab világ muzsikája csodálatos módon ötvöződik. A zeneszerző nevéhez olyan filmek zenéi fűződnek, mint a Shrek 2 (2004) néhány betétdala, a Túl a barátságon - Brokeback Mountain (2005), vagy a Kőkemény Minnesota - North Country (2005) és persze Iñárritu két előző alkotása a Korcs szerelmek - Amores perros (2000) és a 21 Grams - 21 gramm (2003).

Főleg a Japán-szál történéseinél az operatőri munka és a vágás szintúgy kiemelkedő. A kép néhol nyugtalanítóan rögzített, néhol a képi és hangi vágás bravúrjaként hihetetlenül színes.

Az alkotást 7 Oscar-díjra jelölték, köztük az év legjobb filmje, a legjobb női mellékszereplők Adriana Barraza és Rinko Kikuchi, legjobb rendező, filmzene, eredeti forgatókönyv, vágás. Sajnos az alkotás ezen jelölések közül csak az év legjobb filmzene Oscar-díját vehette át.

A Bábel - Babel (2006) előzetesét itt nézhetitek meg [trailer]:

Bábel - Babel (2006) értékelése:
Film: 9/10
Rendezés: 10/10
Színészek: 10/10
Operatőr: 9/10
Zene: 10/10
Sztori: 9/10
Művésziség: 9/10

egyéb mestermű film5letek »